Vissza

Lovas kontra Paizs 1. tárgyalás

Fővárosi Bíróság
1055 Budapest
Markó u. 27.

Tárgy: védőbeszéd

Tisztelt Bíróság!

„Alperesnek emberi tulajdonságaimra vonatkozó kijelentései (magyar parazita, skizó zsidó, zsidó zombi, tahó stb.) (…) meghaladják a szabad véleménnyilvánítás legmagasabb mércéjét is, és súlyosan sértik jóhírnévhez és becsülethez fűződő jogaimat” – írja keresetében Lovas István.
Tisztelt bíróság, nekem mint alkotóművésznek nemcsak a szabad véleménnyilvánításhoz van jogom, hanem alkotói szabadságom is van. Művész vagyok, aki nagyon szívesen él a megtévesztés eszközével. Írtam már antiszemita számot, náci verseket, vagy éppen nőalázót, karikatúraszerűen ábrázolva a nekem nem tetsző jelenségeket. Eddig egyetlen megtévesztő számom sem tévesztett célt, mivelhogy munkásságom ismeretében nyilvánvaló, hogy mikor szólok a magam nevében, és mikor használok ún. kettős beszédet. A Balra át! szintén a megtévesztő, ám félreérthetetlen számok közé tartozik. A szellemi szívonaltalanság ellen írtam, a szellemi színvonaltalanság nyelvén. Szövege durva, gondolatilag és nyelvileg is inkorrekt, ellenben csöppet is értelmes ember számára nem félreérthető. A számot összesen két alkalommal adtam elő: először egy dalszerzői esten, mintegy ötven kultúrakedvelő, tehát gondolkodásra hajlamos ember előtt, szokásommal ellentétesen ráadásul hosszú kommentárral, hogy félreértés semmiképpen ne eshessék, másodszor pedig Fiala János életművemet körbejáró műsorában, ahol egyfelől a műsorvezető személye volt a garancia a félreérthetetlenségre, másrészt itt is kommentáltam a szöveget, előre közölve a szerzői szándékot, és a tényt, hogy a hazugság eszközét használom. Szövegem kommentár nélkül legelőször a Magyar Nemzetben jelent meg, amit igencsak sajnálok, de ami már nem az én felelősségem. Nézetem szerint ezt a pert is a Magyar Nemzet ellen kellene felperesnek lefolytatnia, hiszen őt nem én, hanem a Magyar Nemzet vette semmibe, amikor felperest mentő kommentáromat mellőzve hozta le a dalszöveget, ezzel téve lehetővé annak maximális félreérthetőségét. De mivel szerettem volna, ha itt sem értenek félre, utólag egy közleményt jelentettem meg a lapban (és az Index hírportálon), miszerint:

„Én, Paizs Miklós, alias Sickratman, tudatosan írtam Balra át! című blődlimben hazugságokat. Megismétlem. Tudatosan hazudtam, sértettem becsületet és uszítottam, ahogyan annyian ebben az országban.
A médiában és ilyen-olyan összejöveteleken már megszoktuk az ilyesmit, ráadásul a törvények is védik a hazudozókat, becsületsértőket és gyűlöletgerjesztőket (talán helyesen, talán nem). Amit csináltam, abban nézetem szerint csak az a meredek, hogy átemeltem a gusztustalanságot a popzenébe. Hogy újszerű foglalatba helyeztem a mocskolódás büdös kénkövét.
Remélem, hogy számom alapos és határozott undort váltott ki minden jóérzésű emberből, és, hogy legközelebb talán nagyobb tétje lesz, és az eddigieknél határozottabb elutasításhoz vezet, ha valamely közéleti szereplő újra az általam ébresztő szándékkal, de általában manipulációs célból alkalmazott nemtelen eszközökhöz nyúl.
Az általam (reményeim szerint) okozott kellemetlen érzést nem szeretném bocsánatkéréssel enyhíteni, sőt azt kívánom, hogy minél tovább tartson.”


Úgy gondolom, hogy a fenti nyilatkozat mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy elhíresült számomban egy kifejezés- és gondolkodásmódot, és nem pedig egy valóságos életet állítottam pellengérre.

A Lovas úr által sérelmezett életrajzi adatok forrása az Élet és Irodalom volt, egyik-másik adatot természetesen áthangoltam, mivelhogy éppen az ilyen típusú, és Lovas István által oly szeretettel művelt valóságtorzító tevékenység bemutatása és kifigurázása volt a célom.

De menjünk sorban: nézzük meg pár, Lovas István által sérelmezett kijelentésemet, hogy vajon alappal, vagy alap nélkül illettem-e velük őt.

1. Magyarparazita. Valaki, aki a magyarokon élősködik. Aki magukat magyarnak gondoló emberek agyába igyekszik beférkőzni, hogy aztán úgy mozgassa ezeket az embereket, ahogyan jónak látja. Azt hiszem, felperes megnyilvánulásainak tükrében van okom, de jogom mindenképp, hogy Lovas Istvánt ilyennek lássam. Akkor pedig, alkotói szabadságom teljében nyilván ki is fejezhetem ezt.

2. Skizó zsidó. Másképp: antiszemita zsidó. Lovas István antiszemitizmusát illusztrálandó álljon itt csak három idézet: „a marihuána legalizálás (sic!) csupán a cionisták mögöttes célja a magyar nép erkölcsi tartásának aláásására.” (Lovas István: Kender és ami mögötte van)
„A Fidesz-kormány (...) ellen összeesküdött zsidók mindenáron az antiszemitizmus bélyegét akarják rásütni a mai Magyarországra, ilyképpen aláaknázva önnön hazájuk megítélését a külső világban.”* (Jobbcsapott. Budapest, Kairosz, 2000. 87.)
„Igazán jóleső érzés látni, ahogyan az önmaguk gyűlöletéből készült vagonokba zárt társaság a politikai megsemmisülés és az erkölcsi lepratelep felé zötykölődik. Az állomásokon egykedvű vasutasok nézik, amint a szerelvény megállás nélkül halad tovább – a peronon várakozók közül csupán néhányan vélik felismerni az ablakhoz tapadó Kis János, Bauer Tamás, Révész Sándor, Tamás Gáspár és a két Eörsi eltorzult, levegőt és figyelmet követelő hangját és Kornis ütemesen feltörő sikolyait. A gyűlölet vonata aztán »elhúz a faszba« (…) A külföldi magyar intézetek megmaradt SZDSZ-es vezetőit és a követségekre 1998 májusa előtt sebtében kinevezett SZDSZ-es kulturális attasékat még menet közben fel kell hajítani a vonatra, mielőtt az a céljához érkezne.”
(Demokrata, 1998. augusztus 13.)

Lovas István alaposan vélelmezhető zsidóságához néhány adalék: a 80-as években a Menóra, az észak-amerikai zsidóság lapjának publicisztája volt, ahol pl. magáról így írt: „Az aktív és nyugaton is ismert ellenzéki: zsidó.” (Menóra, 1983. december 23.)
Vagy egy életrajzi adat: 1996. június 2-án megjelent Izrael állam budapesti honosítási irodájában. Itzhak Blonder jegyzőkönyvébe diktált szavai szerint kérte zsidó honosítását és állampolgárságát Izrael egyik alaptörvénye, a Law of Return 1. §-a szerint. A Magyarországon egyre erősödő antiszemitizmusra hivatkozott és arra, hogy feleségével együtt egy demokratikus országban szeretné felnevelni a gyerekét.
A honosítási engedélyt annak rendje és módja szerint megkapta, 1996. július 17-én. Vagy egy amerikai pere kapcsán Lovas ügyvédje újabb és újabb halasztási kérelmekkel húzta az időt, például a közelgő zsidó vallási ünnepekre hivatkozva kérte tárgyalás elhalasztását. (Forrás: ÉS)

3. Zsidó zombi. Jelentése: zsidóságából kivetkezett emberi roncs. Jogom és okom van ezt gondolni, és jogom és okom van ezt ki is fejezni. Itt kívánom megjegyezni, hogy én a „zsidó” kifejezést nem tekintem szitokszónak.

4. Tahó. Miután Lovas úr a Magyar Demokratában egyszerűen disznóknak nevezte a hazánkba akreditált külföldi tudósítókat, és miután ilyet is írt: „minden mocskos szadeszesnek van anyja, aki természetes módon szereti méhének rohadt gyümölcsét”, nem értem, mi kifogása a „tahó” jelző ellen. Ha ő minősíthet embereket, akkor nyilván őt is szabad, hiszen, mint annyiszor írta, ő a kettős mérce ellen küzd. De küzd a szabad beszédért és kifejezésért is, idézem: „én megengedném, hogy énekeljék azt is, hogy Csurkát akasszák fel, de azt is, hogy Gönczöt akasszák fel. A szabad beszéd és kifejezés korlátozásában nem ismerek tréfát” – írta. Ugyan az utolsó mondat szó szerint azt fejezi ki, hogy Lovas István a lehető legkomolyabban gondolja a szabad beszéd és kifejezés korlátozását, úgy gondolom, hogy a szerző inkább azt kívánta volna kifejezni, ha sikerül neki, hogy nem tűri el a szabad beszéd és kifejezés korlátozását. Valamiért azonban most mégis itt raboljuk egymás idejét, bár nyilván nem az ő kettős mércéje okán.

Lovas úr kifogásolja továbbá, hogy ránézve sértő kvázi életrajzi adatokat sorolok elő a számomban. Annak ellenére sérelmezi ezt, hogy előre közöltem: az említendő „tények” nagyrészt nem valóságosak, hiszen célom csupán egy módszer, egyfajta gyalázástechnika bemutatása, amikoris nem a tényeknek tűnő adatok az érdekesek, hanem csakis a koreográfia, ahogy a tényjellegű adatokat csoportosítom. Olyan adatokat, amik az Élet és Irodalomban jelentek meg. Én ahhoz, amit ott írtak, semmit hozzá nem tettem, legfeljebb tényként kezeltem valamit, amit ott csak sugallt a szerző. Esetleg „nagyítottam”, stilizáltam, ahogyan pl. személyemmel, vagy épp Vásárhelyi Máriával szemben annyiszor a felperes.

Pár bekezdés az ÉS-ből: Monique a beadványban eskü alatt kijelenti, hogy Lovas „megfenyegetett, hogy megöl a gyermekemmel együtt (...) megvert és megerőszakolt a gyermekeim szeme láttára (...) A férjem rendszeresen megvert és megerőszakolt, megfenyegetett, hogy megöl, és megpróbált öngyilkosságba kergetni (...) megfenyegetett, hogy ha elhagyom, akkor szétveri a csecsemő fejét.” A bíróság a keresetnek helyt ad.

Vagy: Nehéz logikai fogódzót találni ebben a kusza tényhalmazban. Csupa megválaszolatlan kérdés. Mi az igazság a kutyaharapási ügyben? Tényleg baleset történt? Vagy a szétmarcangolt kétéves kislány is az exfeleség elleni pszichológiai hadviselés egyik felvonása volt? Vagy lehet, hogy a kutyaügy pszichológiai hadviselésként indult, de végül túllőtt a célon?

Vagy: 1962-ben a Pesti Központi Kerületi Bíróság mint a fiatalkorúak bírósága, valamint a Budapesti Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság bűnösnek mondta ki [Lovas Istvánt] két rendbeli erőszakos nemi közösülés bűntettében mint bűnsegédet.

De vizsgáljuk meg a sértést, amelyet felperes azzal követett el, hogy engem a Tilos Rádió főkurátorának nevezett, és olyan, sokak számára taszító szexuális hajlamokról szóló vallomást adott a számba, amilyet én sohase tettem. Nos. Lovas István azt állítja, hogy a „főkurátor” szó az nem a „kuratórium elnöke” kifejezés szinonimája, hanem valamiféle publicisztikai jelző. Főkurátor (főnővér, főügyész), mint publicisztikai jelző. Több mint kreatív. Ugyanis az Értelmező kéziszótár a „publicisztikai jelző” fogalmát nem ismeri, de ha a Google-ba üti be az ember, akkor is pontosan nulla találatot mutat a rendszer. Ellenben, ha beütjük azt, hogy „kuratórium elnöke főkurátor”, akkor 33 találatot kapunk, ahol mindenütt szinonimaként használtatik a két kifejezés (pl. „nyilatkozta a Népszabadságnak Szadai Károly, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke. A főkurátor megfogalmazása szerint stb.”).
De nézzünk meg gondosan négy bekezdést a Dzsihád a kereszténység ellen című Lovas-opusból. Nézzük meg hány helyen is ferdít, túloz, kelt hangulatot, hazudik a szerző az idézendő rövid szövegrészletben.

„Weyer Balázs a Tilos-botrány kirobbanása után, karácsony második napján így mosakodott (értsd: nyilatkozott): »nem vagyok már ugyan tagja a Tilos kuratóriumának egy ideje…, de ettől még fontos nekem a rádió, s műsort is készítek.« Weyer szerint Nádori Péter (Veér András nevelt fia (ez most miért is érdekes?) sem kurátor. A »már« nem nagyon régmúltra utalhat, hiszen Weyer 2003. szeptember 17-én még a rádió kuratóriumának elnökeként nyilatkozott Paizs Miklós jelenlegi kurátornak (ez nem igaz, ugyanis Weyer Balázs sohase nyilatkozott nekem, teljesen érthetetlen, mit kíván kifejezni a szerző), aki most mosakodott (értsd: foglalt állást) a népirtásra való buzdítás után (a „népirtásra való buzdítás” szó szerint így hangzott: „Kiirtanám az összes keresztényt.” Látható: egyes szám első személy, feltételes mód. Buzdításnak a legnagyobb rosszindulattal sem nevezhető mondat; egy részeg ember senkit semmire nem buzdító hőzöngése).
Az InfoRádió, a Kárpát-medence talán legsunyibb rádiója egészen addig hallgatott a Tilos-botrányról, amitől kezdve már nem lehetett. Amikor maga »A« bűnös is megszólalt. A mosdatásban (értsd: tájékoztatásban) – a szombati balliberális lapok mellett – az InfoRádió is kivette részét. 27-én reggel 8 előtt Paizs Miklóssal gyorsinterjút készített. Paizs csak és kizárólag a keresztényölés (sic!) mondattól határolódott el. Semmi mástól. Az InfoRádió Paizst a Tilos egyetlen más, e lapban szó szerinti idézetekben olvasható gyűlöletbeszédével sem konfrontálta (sic!) (minthogy ilyen gyűlöletbeszéd a Barangóén kívül nem volt, ugyanis az, hogy valaki kifejti, hogy neki valami nem tetszik, legyen az akár egy fakereszt, az nem gyűlöletbeszéd).
Pedig a hatalmas gépezettel (pontosan 3 db fizetett alkalmazottal és több mint 200 önkéntes műsorkészítővel) – Paizs szerint 161 emberrel (tévedtem tehát, elnézést) – működő rádió főkurátorát (egyszerű kurátor voltam, nem több) lett volna mivel szembesíteni. Nem csak (sic!) azzal a kérdéssel, hogy a még mindig a kommunista, antifasiszta »hős«, Schönherz Zoltánról elnevezett kollégiumi épület tetején (jaj!) elhelyezett antennáért mennyit fizetnek (rendes árat, ha másért nem, hát mert egy a rádiót nem igazán kedvelő miépes emberrel kellett megállapodni a bérleti díjban) hanem azzal is, hogy miként lett ő most kurátor és védelmező, noha rádiójában még műsorvezetőként ezt mondta: „A punci jótékonyan megszenteli a vizelet szagát, mennyire imádom a forró, sikamlós, véres dugást"” (nettó hazugság, ugyanis ilyet se én, se senki nem „mondott” a Tilos Rádióban, ellenben Ó. E. műsorkészítő társam olvasta föl az idézett részt rendszeres könyvszemlénkben).

Mivel ezen a ponton kiválóan vizsgálható Lovas István technikája, időzzünk itt el egy kicsit. A hír, amit eltorzít, így szól: „A punci jótékonyan megszenteli a vizelet szagát. Ó, mennyire imádom a forró, sikamlós véres dugást!” – hallhatta elképedve az ORTT havi monitorozást végző stábja május 5-én, hétfő reggel a Tilos Rádióban. A Reggeli romboló című műsor vezetői, Major László és Paizs Miklós nem titkaikat osztották meg a hallgatókkal, hanem rendszeres könyvajánlójuk keretében olvastak fel a Puskin titkos naplója című kötetből.” És akkor a Lovas-féle változat: „Paizs (…) főkurátor (…) rádiójában még műsorvezetőként ezt mondta: »A punci jótékonyan megszenteli a vizelet szagát. Ó, mennyire imádom a forró, sikamlós véres dugást!«” Tehát: a Major László, Paizs Miklós kettősből Paizs Miklós lett, a kurátorból főkurátor, a „fölolvasták” általános többesszámából pedig konkrét „mondta” lett (fejétől bűzlik a hal: ha a főnök ilyen perverz, képzelhetik milyenek a többiek), Puskin szavainak meg nem nevezett személy általi felolvasásából Lovasnál Paizs Miklós egyes szám első személyben tett vallomása lett.
Azt is állítja Lovas úr, hogy főkurátornak csak gyakori nyilatkozataim miatt nevezett, ami szintén valótlanság, hiszen egy – a rádió első sajtótájékoztatóján tett – dokumentált kijelentésem miatt (amikoris a Magyar Nemzet újságírójának kérdésére, „Miként vélekednek arról a szintén rádiójukban elhangzott kijelentésről, hogy Jézus egy fattyú volt?” nagyjából így válaszoltam: „Jézus házasságon kívül fogant, környezete számára tehát törvénytelen gyerek volt, másnéven fattyú, egy zsidó fattyú.”) a rádió nem engedett többet nyilatkozni, ellenben a rádió nevében szinte mindenütt Csabai Gábor főkurátor nyilatkozott. Amit tehát Lovas úr gyakori nyilatkozatoknak nevez, az mindösszesen kettő megszólalást takar. Fentiekből tényszerűen megállapítható, hogy személyemmel kapcsolatban Lovas úr rosszhiszeműen járt el, rólam valótlan tényeket közölt, egyes tényálláselemeket elhallgatott, engem hamis színben tüntetett fel, a számba adott mondatok személyemre, szexuális szokásaimra olyan megvető, lealacsonyító értékítéletet hordoznak, ami súlyosan sérti jóhírnévhez és becsülethez fűződő jogomat. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy kifogásaimról értesítettem az újságot, és Lovas urat is, akik, rosszhiszeműségüket messzemenőkig bizonyítva, nem közöltek semmiféle helyreigazítást. Fentiek alapján a felperes felróható magatartása megállapítható, hiszen a Magyar Nemzet vonatkozó cikkében emberi méltóságomban súlyosan sértő, jóhírnevem és becsületem csorbítására alkalmas kijelentéseket tett.
Lovas úr szerint én az ő különös kegyetlenséggel történő megölésére szólítottam föl, ami nyilvánvalóan tökéletes félreértelmezése szavaimnak, amiket egyébként is furcsa, hogy kifogásol, hiszen ő pl. ilyeneket írt: „Esterházyt kössük fel!” (Demokrata, 1997. április); „Dögöljön meg Göncz Árpád!” (Demokrata, 1999. március), és újra: „én megengedném, hogy énekeljék azt is, hogy Csurkát akasszák fel, de azt is, hogy Gönczöt akasszák fel. A szabad beszéd és kifejezés korlátozásában nem ismerek tréfát.” (EuroAstra, 2001. május 15.) Meg ezt is írta: „Akik viszont élni akarnak, vegyenek egy hosszabb konyhakést. Kornis Mihály hírhedten aljasnak hitt, holott a Frankfurti iskola kontextusából ki nem lógó mondatát (»Mi jobban gyulölünk titeket, mint ti bennünket«) meg kell cáfolni és bebizonyítani, hogy Kornis naiv. Mára már a szemet-szemért, fogat-fogért elv kevés. Egy demokratikus szem kiszúrásáért, legalább egy gyilkos szempár vesszen.” (Demokrata, 2000/29.)

Vagy: „Ami a szólásszabadság korlátozását illeti, lenne egy javaslatunk. Hagyják azt korlátlanul.” (Gyűlöletbeszéd itt és ott, www.hufo.info)

Vagy: „Meggyőződésem, hogy egy demokráciában rendkívül veszélyes a vélemények korlátozása, még abban az esetben is, ha azok szélsőségesek és gyűlöletet keltenek.” (Idézet Lovas Istvánnak a Rap és punk a fasizmus ellen című kazetta elleni feljelentéséből.)

Erős kritikát megfogalmazó soraimat Lovas Istvánnal mint közszereplővel szemben tettem. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos nyilatkozta a Népszavában: „a közszereplőket inkább a közhatalmat gyakorlókkal azonosították, majd a Fidesz-kormány idején ezt a kört a közvéleményt befolyásolókra is kiterjesztették.” Lovas István egyértelműen befolyásolja a közvéleményt. Lovas István tehát közszereplő, vagyis többet köteles tűrni, mint az átlagpolgár. Szintén az adatvédelmi biztos állásfoglalása volt: nem büntethető a hatósággal vagy hivatalos személlyel, valamint a közvéleményt befolyásoló közszereplővel szemben kifejtett túlzó, felfokozott, gyalázkodó véleménynyilvánítás.

A végére egy idézet:
Az indoklás szerint egyértelműen véleménynyilvánítás történt, igaz kétségtelenül markánsan, esetleg bántó szándékkal. A szabad véleménynyilvánításhoz való jogot az alkotmány a véleménynyilvánítás tartalmától függetlenül védi.
„Aki maga is kemény megfogalmazásokat használ, annak számolnia kell azzal, hogy vele szemben is megfogalmazódhatnak hasonló hangvételű véleménynyilvánítások” – mondta Pataki Árpád bíró.
Idéztem ezt a „Fábry Sándor kontra György Péter” című, 2006. február 21-i Népszabadság-cikkből. Figyelembe véve tehát, hogy kifogásolt számom mindössze Lovas István szerintem kiugróan káros közéleti megnyilvánulásai, pontosabban hazugságtechnikája szándékosan eltúlzott modellezésének tekinthető, valamint figyelembe véve, hogy mindkét alkalommal, amikor szövegemet felolvastam, figyelmeztettem a közönséget, hogy a technikát figyelje, ne az általam 90%-ban valótlannak nevezett adatokat, valamint figyelembe véve, hogy szövegemet a Magyar Nemzet a legszélesebb nyilvánosság számára a hozzájárulásom és kommentárom nélkül tette hozzáférhetővé, kérem a személyem elleni eljárás megszüntetését.

Paizs Miklós

Utólagos függelék

* Ez, így, ebben a formában, nem Lovas-idézet, bár az ÉS mint ilyenre hivatkozott (e csúsztatás számomra csak a második tárgyalásra való felkészülés során vált világossá). Az idézet valójában egy Lovas-jegyzet Aczél Endre által megfogalmazott, (szerintem) teljesen helytálló sommázata, amit Lovas idéz egy cikkében. Ő ugyanis úgy szereti, ha más mondja ki helyette, amit ő nem mer, és akkor végre ő csak ártatlanul idézheti a forrást.


2. tárgyalás

Tisztelt Bíróság!

Mellőzve a formaságokat, mindenekelőtt reagálni szeretnék Lovas István „előkészítő iratára”,* melyben engem manipulációval vádol meg, amennyiben (az általam hívatkozott Élet és Irodalom félreérthető jegyzetszámozásának köszönhetően) egy idézet forrásaként rossz oldalszámot adtam meg. Szeretnék tehát elnézést kérni Lovas István professzor úrtól, amiért azt állítottam, hogy a következő idézet Jobbcsapott című könyve 87. oldalán olvasható: „a Fidesz-kormány (…) ellen összeesküdött zsidók mindenáron az antiszemitizmus bélyegét akarják rásütni a mai Magyarországra, ilyképpen aknázva alá önnön hazájuk megítélését a külső világban,” holott a valóság ezzel szemben az, hogy az idézet a 269. oldalon olvasható.

A professzor úr következő észrevételére, miszerint a szöveg „ha máshol esetleg található volna, akkor is a szövegkörnyezetben a kijelentés más tartalmat nyerne,” idéznék vizsgált cikke következő bekezdéséből: „A zsidó származásúak, akik korábban semmilyen sorsközösséget nem voltak hajlandóak vállalni a zsidósággal, azonnal a zsidó származás sejtetését, lebegtetését vagy az antiszemitizmus állandó vádját veszik elő. Nemcsak akkor, amikor bármilyen támadás éri újonnan megszerzett vagy vagyoni illetve korábbi kapcsolatrendszerükből átkonvertált új hatalmukat, hanem még annak híján is.” Azt már döntse el mindenki maga, hogy az, aki úgy kezd egy mondatot, hogy „A zsidó származásúak” így és így viselkednek, az joggal bélyegezhető-e meg a rasszista jelzővel, vagy sem.

A szövegkörnyezetből való kiragadáshoz, mint olyanhoz, még annyit, hogy Lovas úr se tesz egyebet, amikor a per tárgyát képező számomat önkényesen emeli ki az életművemből, számomból önkényesen ragad ki szövegrészleteket, és figyelmen kívül hagy olyan részeket, amelyek világosan utalnak arra, hogy az egész szám csak egy (figyelemfelkeltő) durva vicc, egy tisztító szándékú provokáció.

Nevetségesnek találom, hogy felperes egy téves oldalszám-megadás miatt az összes (rá rossz fényt vető) idézet figyelmen kívül hagyását kéri, egyben pedig másolatot is kér az idézettekről, pontosabban adott „idézetek figyelmen kívül hagyásának terhével” kéri adott idézetek hiteles másolatának a bemutatását, aminek nyilvánvalóan semmi egyéb oka nem lehet, mint újabb kellemetlenségek okozása, amennyiben személyemet újabb könyvtárazásra kényszeríti. Továbbá: ha felperes kikéri magának, hogy a magam módján parafrazeáltam őt és környezetét kifogásolt számomban, akkor ő hogyan engedhette meg magának, hogy Bakács Tibor parafrazeálásának örve alatt a legmocskosabb módon támadjon egy általa gyűlölt pártot? Neki tehát szabad durván parafrazeálni más rovására, míg nekem az övére nem, de annyira nem, hogy még bíróságra is ráncigál miatta? A lovasi kettős mérce minősített esete.

Én nem újságíró vagyok, akinek minden szava szentírás kellene, hogy legyen, legalábbis, ami a valóságtartalmat illeti, hanem művész, aki kifejezi magát, szabadon választott műfajban és módon, esetenként az őt ért hatásokra reflektálva, mely reflektálásokról mindenki tudja, hogy valamire vonatkozók, hogy valamit indirekt módon kifejezők, amikor tehát a szavak nem a valóság tényszerű ábrázolását kísérlik meg, hanem csak egy másik valóságra utaló jelek. Másként: direkt valóságtartalmat értelmes ember nem kér számon egy mai értelemben vett dalszövegtől. Hogy egy alkotó aktuálisan milyen lelki mozgatórugókra jár, tehát, hogy egy adott alkotásnak milyen az inspirációs háttere, az színtisztán művészettörténeti kérdés, az alkotó számára semmiképp föl nem róható körülmény. Az alkotó számára egy dolog róható csak föl, mégpedig az alacsony színvonalon elvégzett munka. És egy esetben még ez sem róható föl, mégpedig, ha a cél éppen az alacsony színvonalon elvégzett munka volt.

Szomorú volna, ha a magamfajtától nemcsak az anyagi boldogulás lehetőségének a jogát vonná meg a társadalom, hanem az önkifejezés szabadságáét is.

Van egyszer egy közszereplő, aki eleve többet köteles eltűrni, és van egyszer egy művész, egy udvari bolond, akinek eleve többet szabad. Nem mindent természetesen. De annyit, mint a közírónak, annyit bizonyosan. Gondolom, ez vitathatatlan. Márpedig példákkal illusztráltam, hogy számomban nem voltam durvább, mint felperes az ő írásaiban, legfeljebb töményebb. És míg ezt a durvaságot a professzor úr közíróként követte el, addig én ugyanezt hagyományosan más megítélés alá eső művészként tettem. Ha őt a számtalan lélekgyilkos megnyilvánulásáért nem érte még bántódás, akkor engem, aki pedig csak tükröt tartottam a Gonosznak, engem hogyan érhetne?

„Nagyon szívesen kilyukasztanám a bőrüket, ha a fegyver a mi kezünkben lenne! De a rendőrség az ő kezükben van, a katonaság az ő kezükben van. És a munkásőrök elrejtett fegyverei is náluk vannak! Dávid nagyon jól mondta. Ha azt mondanánk: gyerük, támadjuk meg a Parlamentet, akkor lennénk ötszázan. Tíz perc alatt eltakarítanának bennünket.” (Index, Lovas: „Kilyukasztanám a bőrüket!” 2004. január 30., péntek, 8:49)

* A Lovas István által, a két tárgyalás közt benyújtott iratról van szó.

(A pert Lovas István nyerte, így a bukottaknak (Budapest Rádió, Fiala János, P. M.) összesen 1 200 000 Ft-ot kellett kifizetni. P. M. részét végül Fiala János fizette ki.)

Grespik kontra Paizs Tisztelt Bíróság!

Jelen írás véleményem szerint inkább egy a felperesnek írt levélnek tekintendő, mint védőbeszédnek, ezért lesz a megszólított is inkább ő, nem pedig a t. Bíróság.

Kedves Grespik úr!

Ön alig hihető módon börtönbe akar juttatni engem, és egymillió (nemlétező) forintomat óhajtja kettő darab jelzőért, melyekkel önt illettem. Ön egy igen kiváló progresszív keresztény, aki a bíróságon előző alkalommal azt mondta, hogy nem bocsájt meg, mert bár ’68-ban még „kenyeret dobott vissza” (Prágában? négy évesen?), de ma már – ahogyan azt szintén előző bírósági találkozásunkkor is kinyilvánította volt – azt vallja, hogy „Ha megdobnak kővel, dobd vissza mennykővel!” Igen! Ön megtette azt a lépést, amit Krisztus nem. Ön messzebb ment, mint a Messiás. Ön beteljesítette a Törvényt. Ön Nagyobb az Isten Fiánál. Ennek megfelelően – mivel lehet, hogy én még önnél is nagyobb vagyok – ügyünk is immáron az Égi Bíróságra tartozna, nem erre a szánalmas földire.

Ön újra bevezetni kívánja a cenzúra intézményét. Ön művészt akar szobatisztává tenni szögesbottal. És a bíróságot tekinti szögesbotnak. És úgy oda akar sózni, mint még a rohadt Heti Hetesnek se, és még több pénzt akar, és akkor még börtönt is, igen! Dehát mit volna köteles eltűrni az ön víziójában az átlagpolgár, ha a közszereplő önnél bíróságra rohangál két (bár elítélő, ám mégis) ártalmatlan jelző miatt? Mit köteles eltűrni az ember az ön világában, ha a legtöbbet tűrni köteles nem köteles eltűrni önnön leféleszűzését és letaplózását? A való világban a magyar Alkotmánybíróság több esetben is foglalkozott a véleménnyilvánítás kérdésével. A 30/1994 (V. 26.) AB határozat indoklása azt tartalmazza, hogy a szabad véleménnyilvánításhoz való jog olyan kiemelkedő alkotmányos alapjog, amely csak kivételesen korlátozható (és nehezen volna elképzelhető, hogy itt az ön túlérzékenységére gondolt volna az AB). A legrészletesebb okfejtést e körben az Alkotmánybíróság 36/1994 (VI. 24.) számú AB határozata tartalmazza, mely alapelvként rögzíti, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi. Ebben a folyamatban fejti ki az Alkotmánybíróság, hogy helye van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt. A véleménnyilvánítás szabadsága, mint azt az Alkotmánybíróság a fenti döntésében kifejtette, általában mindenféle közlés szabadságát magában foglalja, mégpedig függetlenül a közlés módjától, hangvételétől, értékétől és erkölcsi minőségétől.

Maga a beadványában minden gátlás nélkül vonja kétségbe elmebéli állapotomat, így próbálva az önérzetembe taposni, miközben ha ezt önnel teszik, ön azonnal bíróságra szalad, „börtönt neki, egymilliót nekem” kiáltással. Ön semmivel nem különb, mint én vagyok, hiszen sértegetésre sértegetéssel felelt, amivel kocsmai szintre süllyedt, és egyben ezen a szinten vissza is vágott nekem. Ügyünknek tehát ezen a ponton is vége, hiszen én nem kívánom önt viszontviszontsértegetni.

Azáltal, hogy ön közszereplő lett, egyben következmények nélkül megítélhetővé is vált („Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata, hogy a demokratikus államélet és közvélemény érdekében az állami tisztségviselők és más közszereplő politikusok alkotmányosan védett magánszférája másokénál szűkebb; különösen ki kell tenniük magukat mások kritikájának”. [60/1994. (XII. 24.) AB határozat].). És próbálja megérteni, hogy más a (hamis) tényállítás (amiről az ön melléklete szól), és más a véleménynyilvánítás; az pedig, hogy ön „féleszű” és „tapló”, nem lehet tényállítás (hiszen diplomás elmegyógyász én köztudomásúlag nem vagyok), hanem csak a véleménnyilvánítás törvényadta joga alapján kifejtett vélemény (primitív kritika). És akkor itt is fölhívom egy apró különbségre a figyelmét: ugyanis én nem „bújok” az alkotói szabadság (úgyis, mint szólásszabadság) „mögé”, ahogyan ön legutóbb kifejezte, hanem mindössze élek a rá vonatkozó jogommal.

A szemtelenség nem büntetőjogi kategória.

Engedelmével most rátérek a beadványaira. Először a rendőrségi feljelentését érintem, melyben börtönt kért rám. Szíves tájékoztatásul közlöm, hogy megvolt a nevetséges házkutatás, kihallgatás és rabosítás, az ügy azonban nem jutott el ügyészségi szakaszba. Nem találták tehát megalapozottnak a közösség elleni izgatás, az emberölésre való felbújtás és a veszélyes fenyegetés vádját.

Másik beadványára, az egymillásra, sajnos csak hosszabban tudok reagálni. Bár néhány mondatra egyáltalán sehogy nem tudok, pl. amelyikben kéri „a becsület és az emberi méltóság alperesi megvalósításának indoklásbeli megállapítását”.

1. Ön „Be-kommentári” joggyakorlatra hívatkozik. Idézem: „BH2004. 178. „Az 1998. évi XIX. törvény hatálybalépését követően büntetőeljárásban a polgári igény elutasítására csak akkor kerülhet sor, ha annak a Ptk. 318. §-ának (1) bekezdésében, illetve a Ptk. 334. §-ának (1) bekezdésében írt (polgári) anyagi jogi feltételei nem állnak fenn.”

Ez így elsőre akár ijesztőnek is tűnhet, de nézzük meg a hívatkozott törvényi helyeket. Ptk. 318. § (1) A szerződésszegésért való felelősségre, valamint a kártérítés mértékére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a kártérítés mérséklésének – ha a jogszabály kivételt nem tesz – nincs helye.

Ptk. 334. § (1) Ha többen tartoznak egy szolgáltatással, illetőleg egy szolgáltatást többen követelhetnek, és e szolgáltatás osztható, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában minden kötelezettől csak a ráeső részt lehet követelni, és minden jogosult csak az őt megillető részt követelheti. A kötelezettek, illetőleg a jogosultak részaránya kétség esetében egyenlő.

Ügyünkben szerződésről, és annak megszegéséről, ill. szolgáltatásról és szolgáltatás követeléséről szó nincs, tehát a polgári igény elutasítása lehetséges. Mindent figyelembevéve egyenesen indokolt.

2. A továbbiakban elsősorban az ön által aláhúzott szövegrészekre koncentrálok, feltételezve, hogy az ilyen szöveghelyeket tekinti problémájára nézve fontosnak. 355. § (1) A kárért felelős személy (…) köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni.
Jó lett volna, ha részletezi, hogy milyen kár érte, mert lehülyézés és letaplózás által elkövetett károkozásról eddig még nem hallottam. Egy diktatúrában vagy teokráciában talán tétel volna az ilyesmi, de itt – remélhetőleg – ilyen nincs.

3. Ptk. 78. § (1) A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jóhírnév védelmére is. (2) A jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel. Nem állítottam vagy híreszteltem valótlan tényt önre vonatkozólag, mert ön vagy klinikailag féleszű, és akkor valós tényt híreszteltem, vagy pedig ön nem féleszű (amint az köztudomású), és akkor viszont nem híreszteltem semmilyen tényt. Ugyanis a közbeszédben az, hogy hülye, vagy féleszű vagy pojáca stb., csak a minősítő véleménnyilvánításának számít, nem pedig látleletnek, tehát tényállításnak. Összefoglalva: nem közlök semmilyen tényt, ha lehülyézem önt, csak akkor, ha ön valóban, klinikailag hülye, ekkor viszont nem valótlan tényt közlök.

4. Ptk-kommentár, részlet: A kártérítés összegének meghatározása során tekintettel kell lenni a jogsértés súlyára és annak tartósságára is.
Az Alkotmánybíróság föntebb idézett passzusai alapján kijelenthető, hogy jogsértés nem történt, értelmetlenség volna tehát kártérítésről beszélni. Még az életmódszerű sértegetést, a zaklatást sem bünteti a jog, nemhogy egyetlen öt másodperces sértést.

5. Idéz Dr. Petrik Ferenc egy könyvéből is elég sokat, csak azt nem értem, miért, ha egyszer ez a könyv, mint ön is írja, nem jogforrás. Köszönöm, hogy emelt az általános műveltségemen, ugyanakkor nem gondolom, hogy reagálnom kellene Dr. Petrik Ferenc tulajdonosi meg vagyoni jogokra meg személyiség életminőségének súlyos sérelmére meg csonkoltakra és egyebekre vonatkozó, ügyünk szempontjából úgyszólván teljesen indifferens gondolataira.

6. „[A] Be. Megengedi, hogy a Ptk. alapján a Pp. szabályai szerint nem vagyoni kártérítést érvényesítsen a magánvádló, ha a kár a vád tárgyává lett cselekmény következtében keletkezett. A bizonyítási teher a magánvádlón van.” Ehhez önnek érthető módon nincsen kedve; vagy inkább lehetősége (hiszen milyen bizonyítható kára is származhatna abból valakinek, ha lehülyézik és legombázzák), úgyhogy be is vet egy testcselt. „Ennek keretében viszont a legújabb magyar polgári jogi joggyakorlatra hivatkozom, mely kifejezetten a nem vagyoni kártérítés elbírálásánal teszi lehetővé a kár bekövetkeztének tételes, tanúkkal, okiratokkal, szakértői véleményekkel, más bizonyítási eszközökkel való bizonyítása helyett a köztudomásra alapozottan (sic!) a mérlegelést. Lásd a fentebbi Ptk-kommentárt: a kár természetéből fakadóan annak mértéke – különösen pénzösszegben kifejezve – nem bizonyítható. (…) A következő egyedi esetekben a bíróságok a Polgári perrendtartás 163. § (3) bek-ével (sic!) élve (sic!) tételes bizonyítás nélkül, köztudomásra alapozva állapítottak meg nem vagyoni kártérítést.” (Kiemelés G. L.-től.)
És akkor itt jön is aztán minden: terrorista csoportoknak való fegyverszállítással történő vádolás, mazochista szexklubban történt eseményeknek felvételen való rögzítése és a felvételek nyilvánosságra hozatalával harmadik személy megzsarolása, szexuális szokások pornóújság általi kiteregetése, valótlan tényállítás, személyhez fűződő jog gyanusítgatás általi megsértése, az Országgyűlés vizsgálóbizottságának zárt ülésén meghallgatott személy (később hamisnak bizonyuló) tényállításainak nyilvánosságra hozatala. Hogyan keveredik a mi „ügyünk” ide? És mi is lehetne esetünkben ez a rejtélyes köztudomásúság? Ön ezt írja: „Azt hiszem, hogy a köztudomásúság talaján (sic!) nem kell különösebben részleteznem, hogy a két (sic!) vádlott gyalázkodó magatartása különösen nagy nyilvánosság előtt hogyan érintette és érinthette a (sic!) jóhírnevemet, személyemet…”
Érintette, érinthette, érinthette volna, érinthette volna esetleg.

Kérem t. Bíróságtól annak kimondását, hogy egymás, de különösen közszereplők lehülyézése alkotmányos jog. Kérem egyben felperes beadványainak maradéktalan elutasítását.

Üdvözlettel: Paizs „Kétvádlott” Miklós

(Ez a per még valószínűleg nem zárult le, mindenesetre első fokon Grespik László nem nyert.)

harcaik 01., 02., 03.